8. fejezet

A másnappal minden megváltozott. Nem csak én, hanem Leon is! Visszavette Halál Isteni címét, s én is visszaváltoztam Démonná! Sokan észrevették, de egyedül Kalos mert felszólani!
*- Az isten szeremére! Gyerekek, vagy megváltoztok, vagy szedhetitek a sátorfátokat!
Erre, mindketten magasra felhúztuk a szemünket, majd Leon elmosolyodott. Én pedig közelebb léptem hozzá!
- Elmentem… Apucim!- Majd egy hatalmas puszit nyomtam az arcára. Aztán Leonéra is! Kicsit meglepődött, de viszonozta!*
Délelőttönként a többiekkel gyakoroltam, segítettem nekik betanulni az ugrásokat, a forgásokat. Ebéd után Leonnal gyakoroltuk a szám ránk eső részét, este pedig fejlesztettük Leont. Még Kalos „utasítása” után is nagyon kevés időt töltöttünk Leonnal. Reggel előtte keltem fel, előtte léptem le otthonról, s a színpadtól is előbb, vagy inkább később jöttem el! Alig találkoztunk, s még annál is kevesebbet beszéltünk! Én nem gondoltam rá, ő nem próbált közeledni! Körül-belül így irható le, az a másfél hét, melyet kaptunk!

Az utolsó nap délelőttjén épp a próbaterembe gyakoroltuk a számot. Már mindenki nagyon ügyesen hajtotta végre a rá eső részt, s az összhang együtt tökéletes volt! Olyan 10: 15-kor Mia lépett hozzám!
- Sora, gyere, kezdődik a fotózás! S még nem készültél el! Megint mindenki rád fog várni!
- Ennyit kibírnak!
Az öltözőmbe érve gyorsan letusoltam, majd felvettem a kikészített ruhát, s felraktam egy hozzáillő sminket. Nagyon boldog lettem, mikor megláttam magamon a ruhát. Az én tervezésem volt, bár néhány helyen eltért a rajzomtól! „Ennyit rólad Kalos! Segítettem, de te lehurrogtál, Mia pedig engem követett! Köszönöm a bizalmat! Ne félj, még visszakapod!” A ruha anyaga könnyű volt, így egyáltalán nem fog zavarni a trapézon. Enyhén átlátszó volt, kicsit zöldes kicsit fehéres, kicsit rózsaszínű. Pont, mint egy Tündér!
A kisterembe mentem, mely direkt erre a célra lett berendezve! A háttér hűen tükrözte a történet egyes forduló pontjait!
- Elnézést a késésért!- Mondtam, mire minden szem rám szegeződött. A férfiak elismerően néztek végig, de én, csak Leont láttam magam előtt! Ahogy kicsit barnás, kicsit zöldes ruhájában állt, szinte elfelejtettem, amit velem tett. Nagyon jól kiemelte az izmos felső testét a ruhája, s mikor megfordult, már tudtam, hogy elvesztem! A feneke pontos úgy nézett ki, amilyenre én emlékeztem! Picike, de formás, és izmos! Egyszerűen tökéletes! (Olyan markolnivaló!- szerk. megjegyzés)
Leon sem gondolhatott másra, mert ő is végig nézett rajtam! Szemébe furcsa fény csillant, de mire rendesen megfigyeltem volna, eltűnt, s visszavette az álarcát! „Hogy lehet ilyen elképesztően gyönyörű? A ruha… mint ha ráöntötték volna! S egyáltalán nem úgy tűnik, mintha zavarná a tudat, hogy egy kicsit átlátszó! Bárcsak úgy állnál mellettem Sora, mint a szeretőm, mint a barátnőm, mint a feleségem! Hogy hagyhattalak itt? Mondd, Kedvesem?!” Végül csak ennyit mondott nekem:
- Gyönyörű vagy!
- Köszönöm!
S elkezdődött. Már az első képnél csődöt mondtunk! Mia úgy tűnt, azon nyomban rosszul lesz! Egyszerűen nem tudtak mit csinálni velünk! Tudták, hogy nem erőszakolhatják ki belőlem a szerelmes pillantást, s bárhogy szeretem, Leont, nem tudtam rá úgy nézni! Bennem nemcsak szerelem volt, hanem gyűlölet is! Leon is észrevette ezt. Hirtelen magához húzott, s lesmárolt! Egyszerűen elolvadtam! Nem tudtam neki ellenállni! Csak átöleltem, és viszonoztam a csókját! Nem akartam, hogy vége legyen a csókunknak! Ám ez lehetetlen lett volna!
Mikor szétváltunk, Leon is, én is mosolyogtunk! Gyorsan lefényképeztek minket a kiválasztott hátterek előtt, különböző pozíciókban. Majd már csak azt vettem észre, hogy Mia szólongat!
- Sora! Mindenki elment! Gyere, át kell még öltöznöd!- Még mindig a csók hatása alatt álltam, ezért beletelt néhány percbe, mire felfogtam a szavakat!
- Mindenki!- S még pár pillanatig tartott, míg föl is fogtam azokat! – Még LEON is? MINDENKI!
- Igen, ő is!- De én ezt már nem hallottam meg! Kifutottam a teremből, nem törődve azzal, hogy majdnem feldöntöttem Kent.
- Mi a baja, Mia?
- Nem tudom, Ken! Olyan boldognak tűnt a csók után, mint akit elvarázsoltak!  Hisz te is láttad! Senki nem értette, de mindenki őrült neki! Erre most…auuuu!
- Nyugi, Mia! Neked most nem szabad felizgatnod magad!
- Igazad van, menjünk pihenni!

Ekkor én már a zuhany alatt álltam. Könnyeim forró utat vágtak az arcomon, de mielőtt leértek volna, már keveredtek a vízcseppekkel! Magam előtt láttam a történéseket, és olyan apró jeleket vettem észre, melyek akkor elkerülték a figyelmem!
„Mosolygott, miután elváltunk, mosolygott! De a szemébe… mintha bűntudata lett volna, akkor meg miért smárolt le?! Ha nem akar kihasználni, akkor miért teszi? Nem hihetek neki, s nem is bízhatok meg benne! Már nem megy! És mégis! Kívánom a csókját, a közelségét, az érintését! Kívánlak Leon! S ezt az idő sem kezdte ki! Ahogy az irántad érzett szerelmemet sem!
S a színpadon?! Nem tűnhet fel nekik! Nem szabad! A gyerekek miatt, a színpad miatt kell mosolyognom! Igen, Sora, máskor is ment már, most mért ne jönne össze? Mert fáj az, amit tesz velem! A francba, ezt költői kérdésnek szántam!”
Mikor kiléptem a fürdőből egy csokor liliom pihent a smink asztalomon. Nem érdekelt kiküldte, de sejtettem, ki lehet az! Végül leültem az asztalomhoz, s a liliom illatát belélegezve néztem ki a fejemből! Nem bírtam gondolkodni, de még érezni sem! Csak hamar újból elkezdtem sírni, és a szememből megállíthatatlanul ömlött a könny! Nem érdekelt senki és semmi, még az sem, hogy épp kopogtak az ajtómon! Úgy tettem, mintha ott se lennék, de ez túl sokáig nem működött!
- Sora, engedj be! Tudom, hogy itt benn vagy!- Üvöltött be végül Layla.
Az ajtóhoz sétáltam kinyitottam, majd miután barátném befáradt, becsuktam az ajtót, csak most nem zártam be!
- Most jövök Miától! Kicsit felkavarták a történtek, és megfájdult a feje! Sora még csak a hatodik hónapban van! Tudod jól, hogy nem szabad felizgatni!
- Megyek, és bocsánatot kérek tőle!- Mondtam még mindig a könnyeim mögül
- Itt maradsz, és végig hallgatsz! Elmondta Mia, mi történt! Megértik!
- NEEEEEEEEEEEEM, fogalmuk sincsen az egészről! Én szeretem őt! S mikor megcsókolt, én elolvadtam! Ezer éve vártam rá! És most megtörtént, ráadásul az után, hogy rászóltam, ne merje többet! Elvarázsolt, egyetlen csókkal megbolondított! Olyan érzéseket, vágyakat váltott ki belőlem, melyek 7 éve egyre mélyebb re süllyedtek!
Elhallgattam. Szemem már kezdett hasonlítani egy paradicsomhoz, de Layla még mindig nem szólalt meg! Arca nem árult el érzelmeket, s arra tudtam gondolni, hogy már kezd hasonlítani Leonhoz.  Rám várhatott, de mikor megszólaltam furcsa dolog történt.
- Amikor Mia elkezdte mondani, hogy mindenki elment már…
- Kalos hivat, gyertek!- tört be Leon, de mikor rám nézett, mélységes szörnyűség, és a legnagyobb félelem vetekedett a szemébe!- Sora! Mi - i - i történt veled?- kérdezte végül elcsukló hangon.
- Számodra semmi!- mondtam ridegen, majd könnyeimet felitatva távoztam. Az ajtóból még visszafordultam Laylához. Leon csak nézett rám, de nem látta arcom változását, hisz mellette álltam, neki háttal.
- Este gyere át! Ma én főzök! Vacsorázzunk együtt! Persze, csak ha nincsen programod!
- Neked mindig szabad vagyok! – mondta mosolyogva.
- 7 –re gyere! Ja, és Köszönöm, Layla kisasszony!- Mondtam, egy kicsit huncutsággal a hangomba. Majd Leon már csak a rideg, de könnytől maszatos arcomat látta.

Az öltözőben:
- Mi történt, Layla, légy szíves mondd el! Ha már Sora nem képes rá!
- Ne sértegesd, pláne ne előttem! Azzal csak rosszul jársz! Most pedig ülj le! Kalos várhat!- Mondta megenyhülve. – Miért érdekel a történet?
- Mert szeretem! Mióta itt hagytam a Színpadot, csak rá tudtam gondolni, pedig miatta mentem el! Nem akartam neki fájdalmat okozni, és futottam az érzéseim elől! De ezt a hidegséget lehetetlen elviselni! Én soha nem voltam ilyen vele! Kegyetlen? Az igen! De ennyire rideg! Soha!
- Gondolom, már beszéltél vele, és valamennyire megnyílt! Így tudod, miért kaptál akkora hidegzuhanyt az első találkozásnál! Aztán a csókod a nyakára…
- És előtte? Azt miért hagyta?
- Mit mondtál neki akkor?
* - Tudom, de egyelőre koncentráljunk a mostani műsorra! Démonként akarsz kiállni? Egy tündért eljátszani démonkánt nem olyan egyszerű!
- Úgy beszélsz, mintha már tapasztaltad volna!
- Az Angyalok táncánál! A végén már nem tudtam veled kegyetlen lenni! Ezért mentem el! Túl közel kerültem hozzád, s féltem az érzéseimtől! Féltem, hogy ha elveszítlek…*
- Pontosan! A szavaid okoztak nála változást, nem a tetteid! Most azok jönnek! Hisz a mai után…
- Mit tettem? Nem, egyszerűen nem tudom felfogni, mi rosszat tettem ellene?
- Megcsókoltad, aztán ott hagytad, mint anno 7 éve.
- Ez rosszabb, mint a pofon! Igen, bevallom akkor, felpofozott! Gondolom, nem készült még fel ennyi kedvességre!
- Miért szerinted most igen? Most elolvadt tőled! Jól hallottad! Szeret téged, jobb, ha tőlem tudod! Úgy szeret, ahogy eddig még senkit! Vágyódik utánad, de a jégpáncél a szívén nem engedi, hogy közelebb engedjen magához! Egyszerűen nem tudja kimutatni, nem tudja éreztetni! Ismerős, nem? Ő neki sikerült felolvasztani a szívedet! Nem riadt vissza a feladattól, pedig akkor még nem fogta fel az érzéseit! Te előnnyel indulsz! Hát használd ki! Hozd vissza a mi Soránkat! Kérlek!
- Nem tudom, sikerülhet-e?! ÉN félek!
- Ha te nem tudod visszahozni, akkor senki másnak nem fog sikerülni! Most pedig gyere! Eleget várattuk Kalost!
- Köszönöm, Layla!

Eközben én rendbe szedtem magam egy lánymosdóba, majd mindenki előtt bekérezkedtem Kaloshoz! Hála Istennek Kalos megkímélt minden magyarázkodástól! Az ablakhoz álltam, de hiába néztem a tengert, nem láttam! Elködösült a tekintetem, és sírtam! Kalos ebből semmit nem vette észre, mert nem mutattam, egyáltalán semmi sem látszódott rajtam.
Körülbelül fél óra múlva a többiek is befutottak.  Ekkor már az ablaknak háttal álltam, így észrevettem, hogy még valaki hiányzik. Illetve még valakik.
- Leon – suttogtam a számomra nagyon hiányzó ember nevét. Ezzel egy időben kinyílt az ajtó, s belépett rajta Layla, utána pedig Leon. Miközben leült, csak engem nézett, ez felettébb zavart! Ezért Kaloshoz fordultam!
- Kezdhetnénk?
- Persze, Sora! Mint tudjátok, nem sokára premier! Ezért kérem, most szóljon az, aki nem tudja a szerepét, hogy neki még szüksége lenne időre!- Néma csend ereszkedett a teremre. - Ezek szerint mindenki tudja a szerepét?
- Igen!- kiáltották egyszerre.
- Sora?
- Mindenki tökéletesen felkészült! Még Leon is! A koncentrációjával vannak még bajok, de az már nem rajtam múlik!
- Sora, azt mondtam, segíts neki! Még ebben is!
- Ebben nem tudok segíteni! Nekem sem segített senki, mikor az ön-jelölt Őrült lelépett! Én sem tudtam koncentrálni, még is mindig sikerült! Én saját magam javítottam a koncentrációmon! És különben is, ha nem tud koncentrálni a partnerére, akkor inkább előadom egyedül az egészet!- Néztem Leonra szúrós tekintettel, de ő ismét felvette Halál Isten formáját, s a semmitmondó szemek néztek vissza rám.
- Csak annyit mondtam, hogy javítsd a koncentrációját! Azt nem mondtam, hogy hol, sem azt, hogy mikor! Akár nálad esténként, de a következő darabra javulni a kell!- Kaloson látni lehetett, hogy nem enged!
- Rendben! Premier?
- Holnap délután 5-kor! Senki ne késsen!
- De addig nem tudnak el kelni a jegyek!
- Már két hónapja áruljuk őket, s már két hétre előre elkelt az összes jegy!
- Értem! Ha végeztünk, mennék gyakorolni!
- Főpróba ma 5-kor! A díszlet addigra legyen meg! A ruhák most nem fontosak! Mehettek! Ja, Sora, te maradj!
Leültem Layla helyére, s vártam, míg mindenki kifárad! 1 személy maradt a helyén (mellettem), s ő nem úgy tűnt, hogy távozna!
- Leon, Kalos csak engem kért meg, hogy maradjak!- Ugrottam fel, s mondtam ki határozottan, nem érdekelve a szemébe megjelenő fájdalom!
- Végül is, nem gond, ha marad! Ő a partnered, Sora!
Erre már nem tudtam mit felelni, ezért visszafordultam az ablakhoz! Néztem a napfényes tengert, mely nagyon nem akarta tükrözni lelkemben zajló érzelem vihart! 5 percig vártam arra, hogy Kalos megszólaljon. Végül megfordultam, és Kalos szemébe néztem volna, ha közben nem ment volna ki! Így már csak Leon ült a szobában! Rövid ideig méregettem, s miután érzelemnek semmi nyomát nem találtam, úgy gondoltam, itt az ideje lelépni!
De Leon nem hagyta! Elém állt, s arcomat maga felé fordította. Ezt már nem állhattam, azok után, amilyen fájdalmat nekem okozott, meg pláne nem! Elrántottam az arcomat, s a nyugodtsághoz fordultam- az ablakhoz- így rejtve el az arcomon végig folyó könnyeket. Nem rázott a sírás, hangtalanul sírtam, de a lehető legnagyobb fájdalommal. Leon mintha gondolatolvasó lenne, lassan átölelt.
- Itt vagyok, Sora! Nem hagylak el!- suttogta a fülembe.
- De elhagytál! Kétszer is elhagytál! Egy szó nélkül! Miért?
- Menekültem!
- Ezt már mondtad, találj ki valami újat!- Mondtam szúrósan, de mikor ránéztem egy könnycsepp gördült le az arcán. A legnagyobb megdöbbenéssel kérdeztem rá, az egyetlen logikus elképzelésre. - Tőlem? Miért nem mondtad akkor azt, nem vagyok a partnered?! Könnyebb lett volna elviselni a hiányod!
- Sora, nem tőled! És minek hazudjak, ha egyszer az voltál, és az is maradsz!
- Akkor mégis mitől? Mitől rettent meg annyira a Nagy Halál Isten, hogy elfusson a partnere mellől?
- Az érzéseim, végén hozzám bújtál, és hogy egy idő után puszikat is kaptam!
Boldog voltam, Sora, Boldog Melletted! Megjelent életemben a boldogság, és nem tudtam mit kezdeni vele! Nem készültem fel rá, hogy szeressek, hogy szeressenek! Belátom, hiba volt elmennem, de akkor ez tűnt a legkézenfekvőbbnek! S az hogy nem kerestelek… féltem a reakciódtól! Attól hogy valaki mást találtál, s ha visszatérnék, azzal régi sebeket tépnék fel! De ez mindenféleképpen megtörtént!
- Értem! Köszönöm, hogy elmondtad!- Bámultam ismét a tengert, s csak akkor fordultam meg, mikor Leon ezeket, a szavakat suttogta a fülembe:
- Szeretlek! S nem akarlak elveszíteni! Kérlek, ha valamit érzel irántam, mond meg!