3. fejezet

- Leon, elengednél? Mennék enni, mert ma még nem ettem semmit, és lassan már vacsoraidő van! Várnak otthon! Egyébként is… mit keresel itt?
- Hozzád jöttem! Beszélnünk kell! De előtte… Nincsen a szállásokon hely, és szállodákban sem! Turista idő van, tudod, és nem kaptam szobát! Kalos hozzád irányított! Azt mondta, hogy a te házadban van pár üres szoba!
- Értem!- azzal már le is akasztottam egy kulcsot a tartómról, és nyújtottam felé. – tessék, a vacsora fél óra múlva lesz, ha nem tartasz velem, akkor most szólj, mert akkor nem hívom fel feleslegesen a szakácsnőmet!
- Nem dehogyis! Szívesen veled tartok!
Elővettem a telefonomat, majd tárcsáztam a saját számomat!
- Jó estét kívánok! Miss. Naegino házát hívta! A kisasszony házon kívül tartózkodik, hagy valami üzenetet neki?
- Igen, Boris! Üzenem Melindának, hogy ma nem egyedül étkezem, és az úrnak a Sötét szobát készítsék elő! Azt, amelyik közvetlen az én szobám mellett van! Köszönöm! 10 perc múlva otthon leszek!
- Bocsásson meg, Miss.! Miért nem szólt, hogy ön az?! Akkor…
- Semmi baj, Boris! Tudod, hogy szeretem ezt a kis műsort eljátszani, ráadásul nem akartam udvariatlan lenni, mint amilyen most is voltam! Nyugalom, Boris! Otthon mindent megbeszélünk!
- Kisasszony!

- Igen, Leon?- kérdeztem a csodálkozó tekintettől. – Miről akartál beszélni?
- Az elmúlt 7 évről…
- Akkor nincs miről beszélnünk!
Hátat fordítottam neki, és elindultam- azzal a híresen- kecses járásommal! Leon csak nézett utánam, és – ha jól gondolom- már ezerszer elátkozta azt a napot, amikor úgy döntött, elmegy a színpadtól!- Belátásom igaznak bizonyult, - Mivel Leon csak jó pár perccel később indult el utánam! „Jól vezetett – Gondoltam magamba -, mivel nem sok férfi volt képes arra, hogy tartsa velem a tempót!J”
Miután haza értünk, segítettem Leonnak bepakolni! De Boris megelőzött:
- Kisasszony! Már kis milliószor megmondtam, hogy ha pakolni kell, szóljon nekem, hisz azért fizet! Ha a Miss. Edzésre vágyik, arra ott van a tornaterem! Menjen oda, de ez azért már…
- Nyugi, Boris! Megértettem! Inkább azt mond meg nekem, sikerült-e előkészíteni mindent?
- Ahogy a Miss. kérte!
- Remek! A telefonos témához visszatérve, Ne húzd fel magad! Mi lenne velem nélküled?!
- Tudja a Kisasszony, hogy örök híve maradok, és soha nem hagynám el!
- Talán az első ember, Boris, aki kimeri ezt így jelenteni, és ehhez hozzátartozik, hogy tudom magáról, hogy be is tartja! Köszönök mindent, Boris, elmehet!
- Miss., Monsieur!

- Akkor melyik is az én szobám?!- kérdezte Leon egy kicsit sértődötten. Talán nem hitte volna, hogy egy szimpla komornyikkal kedvesebben beszélek, mint vele!
- Oh, bocsánat!- mondtam illedelmesen, majd fölkísértem a szobájába.
- Parancsolj, a vacsora…
- Igen, mondtad már! De honnan tudtad, melyik szoba illik majd hozzám?- kérdezte, miután bepillantott a szobába.
- Ismerlek, Leon! És én nem szoktam felejteni! Most pedig, ha megbocsátasz!
- Hogyne! És Sora… Köszönöm!
- Szívesen… Leon!- majd egy röpke kis mosoly után távoztam. „Tán árulkodó volt a hangnem, tán elárulta, hogy még mindig szeretem! De lehet, hogy csak szimplán jól esett neki, hogy kedves voltam,” mivel a vacsorát csendben fogyasztottuk el, majd mindenki ment a saját szobájába.

Most pedig itt vagyok, s álmatlanul fekszem az ágyamban. Gondolkodom, de mindig ugyan ahhoz az egy gondolathoz térek vissza! „Mennyire szeretem! S ő egyáltalán nem tudja! Ha tudná… hogy ő volt, aki életben tartott az elmúlt pár évben! Hogy ő volt az, aki erőt adott, s csakis miatta éltem! De valahogy most még nem tudok megbocsátani neki, most még nem érdemelte ki, még nem! De egyszer muszáj lesz, hisz akár milyen szerepet eljátszani én már nem tudok! A démoniak mennek, de az angyaliak! Már nem mennek! Ez volt az egyik ok, amiért a nagyszínpad 2 hónapja bezárta a kapuit! Miattam! S ezért kérte meg Kalos Leont, hogy jön vissza! Mert tudta, hogy csak ő változtathat vissza! Az Angyal! S ha megpróbálja… nem sokáig fogok tudni neki ellenállni! De ma még menni fog!
Ezzel szemben  az alvás nem hiszem! Ma már biztos nem fogom tudni lehunyni a szemem, s aludni! Inkább megyek, s edzek egy kicsit! Holnap reggel úgy is segítenem kell Miának! Fel van adva a feladat! Hajtsuk végre, ahogy egy ízig - vérig démoni angyal tudja!”

Eközben a másik szobában Leon szintúgy nem tudott aludni! Gondolatai mindig visszatértek az igéző szemekhez, melyben a démoni tűz égett.
„Jaj istenem, Sora! Mennyire megváltoztál! Talán tényleg nem is az a lány vagy, akit én szerettem! Talán nem tudlak visszahozni……………… de ettől még megpróbálom! Mert szeretlek, s nem hagyom, hogy démon maradj! Angyal voltál, Kedvesem, és az is maradsz! Démoni éned pedig csak akkor fog előtűnni, mikor szükséged lesz rá!
Istenem, hogy válhatott az a gyerek ilyen gyönyörű nővé? Bár lelke mélyén örök gyerek marad, akármennyire rejtegeti is ezt, a szíve, a természete, a fellépése, és a kinézet (De gyönyörű vagy!) már a nőiességét mutatja be! A nőiességét, az érzékiségét, a tüzességét! Minden meg van ebben a lányban, ami meg kell, hogy legyen egy nőben! Szerény, de kihívó! Angyal, de tüzes! Lány, de úgy szereti a gyerekeket, mint egy anyuka! S ahogy kinéz… a mellei dússágát legtöbbször a topjaival emeli ki! Karcsúságát ezek a toppok, és a hozzájuk felvett testhez álló dresszek hangsúlyozzák, míg lábai hosszúságát, s feszes fenekét is kiemelik! Tartása tökéletes, egyensúlya kiváló, mozgása rugalmas, a szerephez illő! Egyszerűen tökéletes lett! Emellett mindenkivel kedves, segítőkész, ő maga szorgalmas, s nem ismer korlátokat! Valamit nagyon el kellett szúrnom ahhoz, hogy velem ennyire rideg legyen! De ne félj Sora, nem sokáig maradsz egyedül!
Hova megy ez a lány az éjszaka közepén? Oké, hogy nem tud aludni, de hogy lemenjen edzeni?!  Nem normális!  Most viszont nem menekül! Beszélni fog velem! És nem abba a hideg tornaterembe! Még a végén megfázik nekem!”

Már egy ideje az edzőterembe lehettem! Bemelegítés nélkül ugrottam föl a trapézra, s nem, bántam meg! Az elmúlt 7 év koreográfiáinak megtevése után jöttek a külön kis mutatványok. Arany Főnix, Ezüst Hattyú, Démon Spirál, Angyalok tánca, Égi tünemény, Magyar Ördög, s még az ég tudja miket. Csak ugráltam, és nem gondolkoztam azon, melyik ugrás jöjjön, melyik ugrás következzen. S ha véletlenül leestem volna, tudtam, hogy megfog a háló. Ezért is csodálkoztam, mikor a Hullócsillag közben nem jól érkeztem az egyik trapézra, s nem tudtam pontosan megtenni a zuhanást, s megfogni a legalsó trapézt, ebből kifolyólag elkezdtem zuhanni. Nem is fogtam fel, hogy mi történik, egyből beálltam zuhanó pózba. S ezért nem értettem, hogy mikor kinyitottam a szememet, a hálót magam alatt láttam, s mikor felnéztem, Leon két füst szürke szemeivel találkoztam össze. Ahogy jobban megnéztem, csak egy alsógatya van rajta, s ezért tökéletesen látszódtak az izmai a karján, és a felső testén! De én csak a szemeit bámultam, melyek aggódást, s szerelmet mutattak. Egyiket sem értettem!
- Leon! Neked aludnod kellene!
- Ahogy neked is! S veled együtt én sem tudok! Melyik ugrást gyakoroltad? Nem volt ismerős!
- Most a Hullócsillagot, s nem csodálom, hogy nem ismerted fel! Saját találmány! Tudod, próbálok segíteni Miának az új darabbal kapcsolatban! De eddig egyedül gyakoroltam!
- Igen, jól mondtad, Eddig! Mint a partnerednek jogom van segíteni, s mivel jobb dolgom nincs, ha nem zavarok, beszállnék én is?!
- De zavarsz! Úgy hogy ha megkérhetnélek…
- Sora, ne légy velem ilyen rideg! Ne légy olyan, mint amilyen Én voltam! Te nem ilyen vagy! Kérlek, bocsáss meg nekem!
- Nem érdemelted ki, hogy megbocsássak!- mondtam, majd el akartam engedni Leont. -  Te mit csinálsz?
- Magamhoz emellek, hogy könnyebben tudjunk beszélgetni! Ja, és az edzésnek vége! Majd holnap kialakítjuk az ugrásokat!- Mondta kedvesen, majd maga mellé segített.
Csak néztem az elbűvölő szemeket, s éreztem a kezét a derekamon, s ahogy a felsőteste a melleimhez simul az enyhén vékony, s nagyon is átlátszó selyem hálóruhámban. Egyből elöntött a forróság, s nem kis energiámba került, hogy egyből le ne támadjam! „Ilyet még senki mellett nem éreztem! Pedig csak ölel! Az egy dolog, hogy szeretem, de ez a vágy, ilyet csak az előadásokkor éreztem, s akkor is tudtam mi ez! A Démoni vágy, mely belém költözött! De most… kívánom, igen ez az, kívánom őt, s ha sokáig így maradunk, akkor oda is adom magam neki!
Nem, Sora, azt nem szabad! Hisz, ismered a népednek a szokásai! S egyébként is! Dühös vagy rá! Itt hagyott!” Sora szemei megváltoztak! Eddig csak a tüzet lehetett látni benne, a szerelem tüzét. Most pedig a démon is megjelent! S ezt lehetett hallani a hangján is.
- Leon Oswald! Mit akarsz tőlem?!
- Mondd el, hogy mi történt veled az elmúlt 7 évben! – kérte kedvesen, de nem követelőzően a lányt. Sora kicsit megenyhült, s ez Leonnak is feltűnt! Ő is érezte azt a vágyat, amit Sora, s neki is sikerült valamennyire lecsillapítania magában.  Tudta, hogy a lányt ezzel nem tudná meghatni, s ismerte a Japán kultúrát. Na meg ismerte Sorát is.
- Tényleg érdekel mi történt velem? – kérdeztem, s egy bólintás után így folytattam. – Akkor engedj el, mert kezd egy kicsit hűvös lenni itt! Majd a nappaliban elmondom a történetem!
Miután kikászálódtunk a hálóból, elindultam a konyhába, hogy teát készítsek magunknak. Addig Leon felment a szobájába, majd egy pokróccal a kezében belépett a konyhába. Úgy éreztem, hogy fél. Fél, hogy megint nem mondok semmit, vagy hogy még ridegebb leszek vele, de egyben örült, hogy velem lehet. A Nappaliba indultunk, majd leültünk a pamlagra.
Közelebb ültem Leonhoz, így ő is betakarózhatott. Láttam rajta, hogy ez jól esett neki, de még mindig nem nyugodott meg. Arra várt, hogy elkezdjem. Az időt húzva belekortyoltam a teámba, s közben mélyen belélegeztem Leon parfümjét. Szantálfa! Mindig is imádtam ezt az illatot, valahogy most is megnyugodtam tőle. Emellett persze el is bódított! Régen is így éreztem, s most sem álltam messze tőle, pláne így hogy a felsőtestünk megint összeért. Remegtem, de nem fáztam! Leon is észrevette, mert szorosabbra fonta rajtam a karjait. S e biztonságban elkezdtem mesélni neki.
- 7 éven keresztül minden nap lementem a partra megnézni a napfelkeltét, s ha tehettem – a naplementét. – Kezdtem bele, majd egy újabb korty után folytattam. – Tudom, ez nem hangzik túl érdekesen, de mégis! Ez jellemezte az éveimet, a napjaimat, engem! Ott a parton boldog voltam! Ott nem volt senki, csak én, na meg a gondolataim. S hidd el, nincs szebb, mint amikor a tengerből előbújik a nap, s ahogy este a vörös fények közepette visszabújik oda!
- Csodálatos! – szólt közbe Leon, majd egy kicsit félénken rám nézett.
- Igen! – mondtam mosolyogva- az elmúlt 7 évben először – teljes szívből! – Így minden napom jól kezdődött. S körülbelül így is végződött! Minden nap edzettem, vagy felléptem, s ez által fejlődtem! Lehet, nagyképűségnek hangzik, de így van! De valami megváltozott! Bennem. És ez nemcsak abban jelent meg, hogy a partner- jelöltek sorra bedobták a törülközőt, hanem abban is, hogy én sem bírtam mellettük. Mind idegen volt, s egyiket sem ismertem meg annyira, hogy közel engedjem magamhoz! A gyerekek persze más tészta volt, de őket előtte is szerettem! Végül teljesen elhidegültem az emberektől!
- És ez rossz!- Szólaltam meg pár perc múlva. – Ezért döntöttem úgy, hogy elfogadom az új partneremet. De mikor meg tudtam, hogy te leszel az…
- Igen, azt tapasztaltam! – Mondta Leon egy fanyar mosoly kíséretében.
- Mondd Leon, miért? Mi rosszat tettem ellened? Miért menekültél el innét? Miattam?
- Nem miattad, illetve nem teljesen! Sora, én... – ekkor viszont felkiáltottam!